A szép új algoritmus
Ki az, akit még nem tiltottak le semmiért a Facebookon? Néhány évvel ezelőtt, aki tiltást kapott, különlegesnek számított: össze volt zavarodva, szégyellte, és úgy néztek rá, mint aki…
Tovább olvasom
A Pénzmosó (eredeti címe: The Laundromat) egy 2019-es amerikai film, amely megtalálható a Netflix kínálatában. Steven Soderbergh rendezte, a főszerepeket Meryl Streep, Gary Oldman és Antonio Banderas játsszák.
A film, saját bevallása szerint, valós titkokon alapszik; műfaji meghatározása dráma, krimi és fekete komédia. Roppant szórakoztató, és ugyanannyira tanulságos is. A poszt természetesen mentes a szpojlerektől.
A film olyan témát dolgoz fel, amit csak komédiában lehet, mert ha komolyabb a hangvétel, az ember felrobban attól a tudattól, hogy ilyesmi létezik. Az alkotók mindent elkövettek, hogy megnevettessenek, vagy legalább mosolyt csaljanak az arcunkra, ezzel oldva a stresszt.
A film azzal indul, hogy hajóbaleset történik, amiben emberek halnak meg. A biztosítás értelmében fizetni kellene. Jön a hajótársaság. Jön a hajótársaság biztosítója. Annak a biztosítója. A viszontbiztosító. És néhány lépés után a túlélők már nem a vízbe, hanem a gumifogalmakkal megfogalmazott, ezerféleképpen értelmezhető jogszabályokba, papírokba, engedélyekbe, visszavont engedélyekbe, külső és belső vizsgálatokba, felelősségek áthelyezésébe és kihelyezésébe fulladnak bele.
Első titok: a szelídek cseszhetik.
A felelősség ebben a rendszerben átláthatatlan. Végső soron azok az emberek, akik mindent irányítanak és mindenben döntenek, semmiért nem felelősek, mert a felelősségáthárítás művészetének nagymesterei.
A nagy vagyonok forrásai néha láthatók (például találmányok, fejlesztések), néha pedig mindent elfed a köd. Persze vannak bukások és lelepleződések: előfordul, hogy valaki felakasztja magát a cellájában. Ez a konc, amit a tömeg elé vetnek, amivel szemléltetik, hogy bár a rendszer nem tökéletes, de működik. Aztán jönnek a szívhez szóló beszédek, a könnyes tekintetek, a teátrális gesztusok, a szokásos színi előadás, és nem változik semmi.
Hajlamosak vagyunk csak azt nézni, amit elénk raknak. A figyelmünk fókuszált, koncentrált, másik szóval: beszűkült. Mindig a nagyobb képet kell nézni, a minél nagyobb képet, hogy észrevegyük azokat az összefüggéseket, amelyekből semmit nem látni a földön ülve, de madártávlatból szemlélve azonnal megvilágosodunk.