Úgy tartja a mondás, hogy kereskedni könnyű. Csak annyi a teendő, hogy alacsonyan kell venni, és akkor eladni, amikor minden az egekben van. Tényleg egyszerűen hangzik, nem? Ennek ellenére sokszor mégsem jönnek azok az eredmények, amikre a kezdetekben számítasz. Mi lehet a gond?
Mindenkinek vannak néha rossz szériái… vagy mégsem?!
Tudás, tapasztalat, kitartás, alázat. Ezek olyan alappillérek, amelyek nélkül nehezen leszel hosszú távon eredményes a tőzsdén.
De ha benned is megvannak ezek, és érsz is el kisebb sikereket, akkor miért érzed úgy, hogy valami mégis hiányzik? Hiszen akárhogy próbálkozol, valahogy nem áll össze a kép.
És erre mit teszel? Újabb technikákat tanulsz. Mintákat elemzel. Megjósolod a jövőt. De az igazi áttörés még mindig elmarad… A bankszámlád helyett csak a kialvatlan órák száma, a frusztráltság és a benned lévő stressz nő.
Ne aggódj, a legtöbben mind végigmentünk ezeken a dolgokon.
Igen, még én is. Épp ezért tudom, hogy a problémák nem fognak maguktól eltűnni. És bármilyen meglepő, az sem megoldás, ha ugyanazt csinálod, mint eddig. Még ha időszakosan ki is vágod magad, akkor sem fogsz tudni tartós sikereket elérni. Ez pedig mentálisan is megtöri az embert.
De legbelül már tudod, hogy amire igazán szükséged van, az nem egy újabb eszköz vagy egy következő stratégia. Az alapokat kell rendbe tenned. A magasabb szintű célokhoz ugyanis együttműködésre van szükség a tudás és az önismeret között.
Tudnod kell eldönteni azt, hogy a tanult dolgokat miként építsd be a saját lehetőségeidbe. Hogyan húzd meg a határaidat, hogy az alkalmazásukkal előhozd az erősségeid, miközben minimalizálod a gyengeségeket. Én erre az önismereti útra invitállak most egy speciális megoldással.
Segítek neked a saját készségeidhez igazítani a tudásod, hogy a legtöbbet hozhasd ki magadból és végre igazán sikeres lehess. Mert megérdemled.
Nem sablon, hanem személyre szabott fejlesztés - a te céljaidhoz és erősségeidhez igazítva.
1
Személyre szabvanincs két egyforma út
Különböző célokra egyedi megoldás kell a sémák helyett
Coachként intelligens, nyitott gondolkodású és nagyban gondolkodó, elkötelezett emberekkel dolgozom együtt.
Ez mindenkivel másképp történik, hiszen mindenkinek mások az igényei és az erősségei. Nem követek semmilyen sablont: saját stílusom van, és mindenkinek személyre szabott fejlesztési programot dolgozok ki.
2
Biztonságos térítélkezés nélkül
A saját sikered nagyrészt a hozzáállásod függvénye
Nálam biztonságos, ítélkezés-mentes teret kapsz. Nekem nem kell bizonyítanod, csak saját magadnak!
Sőt, az sem számít, ki vagy. Csak az számít, ki akarsz lenni és mit akarsz elérni. Ha az elhatározásod valós, akkor a személyes fejlesztés óriási segítség lesz számodra.
3
Fejlődési pályamérhető eredmények
Bízz a sikeresebb tőzsdei karrieredben
Építs kereskedésedből még magasabb szintű egzisztenciát és valóban szabad életet!
A mentorálás segítségével kiaknázzuk azokat a benned rejlő képességeket, melyekre jelenleg nem fordítasz kellő figyelmet és energiát. Készítünk egy valóban működő tervet, amivel hatékonyan éred el a magad által kitűzött célokat.
A mentorálás nem egy lezárt tananyag elvégzését jelenti, hanem egy hosszabb, több területet átfogó fejlődési folyamatot: stratégiai tudás, gyakorlati kivitelezés és mentális felkészültség egyidejű, egymásra épülő fejlesztését.
A program azoknak készült, akik már rendelkeznek erős alapokkal, és ezekre építve egy szerteágazó, de stabil, a piaci körülményekhez adaptálódni képes tudásbázist szeretnének kialakítani - nem egy szűk, statikus módszertant.
Közel 300 ügyfélért el új szintet velem
Az én történetem
Az én sztorim sem zökkenőmentes…
A célom felszámolni a mentális felkészületlenséget.
Balogh Kata vagyok, és 2010-ben ismerkedtem meg a tőzsde világával. Ekkor tudatosult bennem, hogy a tőzsdei kereskedés is egy szakma: ha valaki eredményesen szeretne kereskedni, ugyanúgy éveket kell a tanulásra szánnia, mint bármilyen más szakma esetén.
Hiába bújtam a könyveket, követtem a legjobb(nak tűnő) tradereket és ültem 6-8-10 órát naponta a képernyőt bámulva… az igazi áttörés elmaradt. Sajnos csak később jöttem rá, hogy van valami, ami még a technikai tudásnál is fontosabb: a mentális felkészültség.
Egyetlen egy dolog változott a trader életem első és második szakasza között: a hozzáállásom. Ha pedig nyitott vagy rá, akkor Neked is tudok segíteni. Eddig közel 300 embernek segítettem már a céljai elérésében. Most Te lehetsz a következő!
Azoknak, akik a kereskedést hosszú távon, komolyan tervezik folytatni: akár saját tőkével dolgozó, főállású traderré válnának, akár jelenlegi munkájuk mellett építenék fel ezt a tevékenységet kiegészítésként. A program forex és határidős (futures) piacokon kereskedőknek szól, saját tőkével vagy prop cégen keresztül egyaránt.
Mikor tudok Neked segíteni?
Ha már megvan az alap technikai tudásod és a megfelelő eszközeid.
Ha érzed, hogy működnie kéne az eszközöknek, de nem bízol bennük.
Ha érted a piacot, mégis gyakran a rossz oldalon találod magad.
Ha nehezen hozol meg döntéseket bizonyos helyzetekben.
Ha csak érzelmek mentén ugrálsz a döntések között, mert úgy érzed, kimaradsz a tutiból.
Ha vesztettél már el hirtelen jött nagyobb pénzeket, és ezt nehezen dolgoztad fel.
Ha fő állásod van, már nagyon váltanál, de nem tudod, hogyan hangold össze.
Ha pozitívan és nyitottan állsz a külső segítséghez.
Mikor NEM tudunk együtt dolgozni?
Ha nincs még meg az alap technikai tudásod (tudok javasolni olyat, akit kereshetsz ezzel kapcsolatban).
Ha rossz eszközökkel próbálkozol, azon nem segít a lelki tuning sem.
Ha úgy érzed, hogy más ne mondja meg neked, mit csinálj, mert úgyis jobban tudod.
Ha olyan ígéretekre vágysz, miszerint ezzel a módszerrel biztosan megnöveled X%-kal a bevételt.
Ha nem akarod belerakni a munkát, és elvégezni a házi feladatot (igen, még azt is kapsz az alkalmak közötti időre, hogy tudj gyakorolni).
Felépítés
6 hónap, ezen belül 3 hónap intenzív szakasz
Az intenzív oktatási szakasz után is folytatódik a képzés, csak az egyéni hívások ritkulnak. A közösségi (Discord) felületen a résztvevők ezután is jelen lehetnek: a kapcsolat nem szűnik meg a program formális lezárásával.
12 egyéni Zoom-hívás a program során
Rendszeres, visszatérő csoportos hívások
Stratégiai oktatás: likviditás-alapú megközelítés, erős alapokkal rendelkezőknek
Egyéni házi feladatok és ezek egyedi visszakövetése
Tudásellenőrző tesztek a program egyes szakaszaiban
Napi szintű kapcsolattartási lehetőség a Discord-szerveren, mind az oktatóval, mind a többi résztvevővel
Mentális felkészítést célzó hívások vagy személyes alkalmak
A csoportos hívások és trade-áttekintések (breakdown-ok) visszanézhetők egy erre kialakítás alatt álló háttértárban
Kedvezmény a workshopokra és tréningekre
Elsajátítás
Az intenzív szakaszban megszerzed a stratégiai tudást: likviditás-alapú megközelítés, a saját kereskedésedre szabva.
Felügyelt gyakorlás
A tanultakat élesben alkalmazod, egyéni házi feladatokkal, visszakövetéssel és folyamatos visszajelzéssel.
Támogatás
Az intenzív szakasz után is melletted maradok: ritkább egyéni hívások, csoportos alkalmak és napi szintű közösségi jelenlét.
Folyamatos, élő kapcsolattartás a stratégiai oktatás mellett
Egyéni visszajelzés a saját kereskedési anyagodra
Rendszeres mentális felkészítés, a program egyik meghatározó elemeként
A tananyag nem statikus: folyamatosan bővül és igazodik a piaci környezet változásaihoz
Privát kereskedés és mindset
A program a piaci és stratégiai tudás mellett kiemelten kezeli a privát kereskedési gyakorlatot és az ehhez kapcsolódó mentális működést. A kettő a program során nem elkülönülten, hanem egymást kiegészítve jelenik meg.
A kereskedésen túl
A résztvevők közötti kapcsolat célja nem korlátozódik a szakmai fejlődésre. A program szándéka egy olyan légkör és közösség kialakítása, ahol a résztvevők hosszabb távon is kapcsolatban maradnak egymással. Ez a keret ad teret arra is, hogy a jövőben közös projektekben, közös munkában is együtt tudjanak dolgozni.
Bejutás
Korlátozott létszám, felvételi alapján
A csoport létszáma szándékosan korlátozott. A bejutás felvételi beszélgetés és/vagy ajánlás alapján történik: ez biztosítja, hogy a résztvevők hasonló szinten és elköteleződéssel kezdjék a programot.
A program célja nem egy adott tananyag elsajátítása, hanem a Te eljuttatásod a konzisztens, professzionális szintű kereskedői gyakorlathoz.
GYIK
Gyakran Ismételt Kérdések
Milyen hosszú a program?
A mentorálás 6 hónapos, ezen belül az első 3 hónap az intenzív oktatási szakasz. Ezt követően is folytatódik a képzés, csak az egyéni hívások ritkulnak.
Az igényeid felmérése alapján a program egyes elemeit személyre szabhatjuk, hogy jobban illeszkedjenek a céljaidhoz.
Az órákon kívül van egyéb feladatom?
Minden alkalom végén kapsz házi feladatokat, amiket a következő alkalomra kell elvégezned.
Ezek lehetnek technikai és mentális jellegű feladatok, hogy élesben is kipróbáld a tanultakat, amire utána tovább tudunk építkezni.
Személyes vagy online formában zajlik a mentorálás?
A mentorálás online formában (Zoomon keresztül) zajlik.
Milyen hosszúak az alkalmak?
Az alkalmak kb. 1 órásak, és heti vagy kétheti rendszerességgel kerülnek megtartásra. A pontos ritmus a kereskedési stílusodtól és az általad kereskedett idősíktól is függ.
Az intenzív szakaszban alap a heti két Zoom-hívás, amiből az egyik gyakran csapathívás, közös gyakorlás vagy tanulás. Így akár heti két gyakorlásod is lehet.
Stratégiát is tanulok?
Igen. A programnak része a stratégiai oktatás: a LIT alapjaira épülő, likviditás-alapú saját stratégiámat tanítom.
A megfelelő, jelentős edge-dzsel (valódi előnnyel) rendelkező stratégia az oktatás erős alapja. E nélkül a mentális munka önmagában nem hoz tartós eredményt.
Úgy hiszem, a piac mozgató erői ismerik a retail stratégiákat, és tudatosan olyan jeleket küldenek, amelyek érzelmi és technikai alapon is belépésre késztetik a tradereket, majd kiveszik a stopjaikat. A program során ezért azt is átnézzük, hogyan ismerd fel és kerüld el ezeket a csapdákat.
Ha van saját, működő stratégiád, azt is átnézzük és finomhangoljuk, a menedzselés felépítésével együtt.
Két azonos stratégiát használó kereskedő között a különbség a mentális megközelítésben, a kockázatvállalásban és ebből adódóan a menedzselésben van. Saját magadból hozzuk ki a jobb kereskedőt.
Tanítasz LIT-et?
A LIT alapjaira épülő, likviditás-alapú saját stratégiát tanítok, amit jó pár további elemmel egészítettem ki.
Elsősorban intraday kereskedésre épül, de a swing trading is helyet kap benne.
Kapok valamilyen segítséget, ha elakadok a házi feladatokkal?
Amíg tart a program, az alkalmak között is végig elérhető vagyok számodra. Keress bátran, ha kérdésed van. Discordon vagy Telegramon tartjuk a kapcsolatot.
A résztvevőknek saját Discord-szerveren napi szintű a kapcsolattartás. Vannak egyéni csatornák a házi feladatoknak, de van közös chat, hasznos segédletek is feltöltésre kerülnek.
Akár azonnal tudunk kezdeni?
Alapvetően igen.
Elégedett vagyok a stratégiámmal, van lehetőségem csak mentális coachingot kérni?
Igen. Ha már van kialakult, működő stratégiád, és kifejezetten a döntéseid mögötti érzelmi és viselkedési mintázatokkal szeretnél foglalkozni, ehhez válaszd a Coaching alkalmaimat.
Szeretek olyan profikkal együtt dolgozni, akik már bőven értik a piacot, és a továbbfejlődésük érdekében nyitottak a változtatásra.
A mentorálás ennél tágabb: a stratégiai oktatás is szerves része. Ha csak a mentális oldalra van szükséged, a coaching a célzottabb és rugalmasabb választás.
Visszajelzés
Referenciám
Referencia-montázsa LIT Trading közösség visszajelzéseiből
Érdekel a mentorálás!
Kérlek, a közös munka megkezdéséhez töltsd ki az alábbi űrlapot, amire 1 munkanapon belül válaszolok Neked. A jelentkezést felvételi beszélgetés követi, mert a csoport létszáma korlátozott. Ha esetleg további kérdésed van, keress e-mailben a kate@tradertrainer.hu címen, vagy telefonon a +36 70 397 5992 számon.
Hogy a legjobb élményt tudjam nyújtani, sütiket használok az eszközödön tárolt adatok eléréséhez és tárolásához. Ha hozzájárulsz, olyan adatokat kezelhetek, mint a böngészési szokásaid vagy az ezen az oldalon használt egyedi azonosítók. A hozzájárulás megtagadása vagy visszavonása egyes funkciókat korlátozhat.
Működéshez szükséges
Always active
A technikai tárolás vagy hozzáférés feltétlenül szükséges ahhoz, hogy az általad kifejezetten kért szolgáltatást nyújtani tudjam, vagy kizárólag azért, hogy elektronikus hírközlő hálózaton keresztül üzenetet továbbíthassak.
Beállítások
A technikai tárolás vagy hozzáférés ahhoz szükséges, hogy olyan beállításokat tároljak, amelyeket nem kértél külön, de a te kényelmedet szolgálják.
Statisztika
A technikai tárolás vagy hozzáférés kizárólag statisztikai célokat szolgál.A technikai tárolás vagy hozzáférés kizárólag névtelen statisztikai célokat szolgál. Ezek az adatok önmagukban nem alkalmasak a személyed azonosítására.
Marketing
A technikai tárolás vagy hozzáférés ahhoz szükséges, hogy felhasználói profilt hozzak létre hirdetések küldéséhez, vagy hogy marketingcélból kövesselek téged ezen vagy több weboldalon.