Gyerekkoromban (mondanom se kell, a tripla X generációhoz tartozom) sokszor láttam, ahogyan a nagy öregek szerelnek. Például TV-t. A család ült a készülék előtt, nézte a filmet, a kép elkezdett szaladni, mire nagypapa feltápászkodott, odasétált, és rávert egyet. Aztán még néhányat. A TV előbb-utóbb rájött, hogy ebből nem kerülhet ki győztesen, ezért megjavult. Nagypapa pedig visszatért kedvenc foteljába, és a tapasztalt szerelők méla tekintetével és viszkető tenyérrel nézte tovább a filmet.

A nagy öregek így szereltek, és így tartották működésben a világot. Erős, kissé lobbanékony emberek voltak, akik megfélemlítették a használati tárgyakat a bojlertől a Zsiguliig. A mai nők és férfiak már sokkal gyengébbek, amit az is jól mutat, hogy a használati tárgyaink már nem bírnák ki az ütéseket.

Vannak olyan zen történetek, amelyekben a tanítvány feltesz egy kérdést a mesternek, a mester pedig válasz helyett úgy fejbeveri a botjával, hogy lepihen a fűbe, mire rögvest megvilágosodik. Természetesen az atyai pofonokról se feledkezzünk meg, amelyek észhez térítik a rosszcsont gyereket!

A primitív technológia a gyatra érintkezéseivel, a rengeteg kosztól, ami vastagon belepte a burkolat alatt… Előfordult, hogy pont az az ütés javított valamin, de biztosan nem szerelte meg. A pofon, a váratlan fájdalom, az ijedtség kizökkenthet valakit a mániássá vált viselkedésből. Párás szemekkel elmerenghetünk ezeken a csodákon, és elfeledhetjük, hogy ez a kivétel, és mellette az ezer másik rontott a helyzeten.

A büntetés vágya zsigerből jön, és hasznosságát a ritka kivételek felmagasztalásával adjuk el magunknak és a világnak. Ütni könnyebb, mint megérteni, de a megértés mindig működik, az ütés meg ezerből egyszer.

A traderek gyorsan rájönnek, hogy a szokásaikon kell változtatniuk, ha eredményt akarnak. Megpróbálkoznak vele, kudarcot vallanak – és jön a büntetés. Gyerekként a legtöbbeket megbüntették, sokszor, esetenként durván, ha hibáztak, így vált reflexszé az önszidalmazó belső beszéd és az önbüntetés.

A büntetéssel az a probléma, hogy nem világít meg semmit, nem ad pozitív mintát, és nem segít megteremteni azt a konstruktív, inspiratív környezetet, ami táptalaja lenne a változásnak.

A viselkedésminta automatizmus. Ezt felbontani, és valami mást a helyére tenni, nem megy egyik pillanatról a másikra. A hibázás része a folyamatnak. A büntetés csak lassítja azt, esetleg ellehetetleníti.