Ha most vágtál bele a tőzsdézésbe, könnyen lehet, hogy egyelőre nem érsz el olyan eredményeket, mint amilyenekre számítottál. Azért kezdtél el kereskedni, hogy minél több plusz bevételre tehess szert, lehetőleg azonnal; azonban egyelőre nem duzzadt meg a bankszámlád; sőt, akár veszítettél is. Természetes, hogy „zöldfülűként” még nem érsz el olyan sikereket a tőzsdén, mint az „öreg rókák”: ők is átestek ugyanazon a fázison, amelyen most te; akkor is, ha nem gondolnád róluk, olyan profinak tűnnek. A kereskedővé válás három szakaszán mindenkinek végig kell mennie ahhoz, hogy valódi sikereket érhessen el. Ezek egyikét sem hagyhatod ki, és az egyikből a másikba való átlépéshez idő kell. Így ahelyett, hogy azt várnád, hogy „magától” sikeres kereskedő leszel, ismerkedj meg közelebbről az egyes fázisokkal, és vidd véghez, amit kezdő, „középhaladó”, és profi kereskedőként tenned kell azért, hogy továbbhaladhass.

A kezdő lépések

Kezdőként elsődleges feladatod a tanulás. Ki kell fejlesztened a szükséges képességeket, tudást, lépéseket és eljárásokat. Miután eltöltöttél egy kis időt demózással, és gyakoroltad az alapokat, kezdj el kis pénzben kereskedni élő piacokon. Ha azonnal sikereket érsz is el, ne hagyd, hogy túlzottan magasra szökjön az önbizalmad: valószínűleg a kezdeti nyereség még inkább a szerencse, mint a tudatos tervezés eredménye.

A kereskedővé válás

Amikor a kereskedési stratégiád elkezd belsővé válni, elindultál a kereskedővé válás felé vezető úton. Természetesen még ebben a szakaszban is folyamatosan fejlesztened kell a képességeidet és a tudásodat. Mostanra már biztosan megéltél vesztes időszakokat, amelyek próbára tették a kitartásod, de ha sikeresen túljutottál rajtuk, azt is tudod, hogy, ezek szükségszerűek, azonban nem feltétlenül jelentik azt, hogy rosszul csinálod.

A kereskedő

Ha túljutottál a fenti lépéseken, bátran hívhatod magad igazi kereskedőnek. Mivel rendelkezel a kereskedési stratégiád kidolgozásához és végrehajtásához szükséges képességekkel, ragaszkodsz a személyiségedhez illő módszerekhez a nyereséged aktuális alakulásától függetlenül is, hiszen hosszú távon gondolkodsz. Tisztában vagy a saját erősségeiddel, képes vagy kockázatot vállalni, és stresszhelyzetben sem blokkolsz le vagy adod fel. Azonban továbbra sem szabad elfelejtened, hogy mindig van mit tanulnod – így amellett, hogy élvezed a sikeres kereskedés kézzel fogható eredményét, törekedj arra, hogy egyre jobbá és jobbá válj.

Hogyan alakítsd ki a kereskedéshez szükséges személyiséget? Megtudhatod a Nyerő hozzáállás tréningen.

error: A tartalom védett!