Ha tanulmányozni kívánjuk az emberek eredményességet, elsősorban saját magunkat és helyzetünket kellene használni a tesztelésre. Figyelni a belső útmutatásokra, és figyelve magunkat is letesztelni, hogy mi a reális és mi a kétségbe vonható!

Ezt kellene valójában minden embernek tennie, pláne annak, aki a tőzsde világában kíván érvényesülni. Bármit is hallunk, olvasunk, vagy akár csak arról van szó, hogy egy bizonyos intelmet, tanácsot, esettanulmányt képesek lennénk elhinni, egyből tegyünk fel egy kérdést önmagunknak: Vajon ez nálam is így történik? Igaz ez az én élethelyzetemre is?

Az igazán sikeres és kiemelkedő emberek bíznak magukban. Fontosnak is tartják, hogy higgyenek magukban és azt is, hogy felismerjék, hogy valamit helyesnek tartanak, vagy nem. Valójában mindenkinek ilyennek kellene lennie.

Az első lépés például, ha olvasunk valamit, hallunk egy hanganyagot, akkor abban a pillanatban, hogy már nem okoz örömet annak olvasása, vagy hallgatása, hagyjuk abba, de legalább is egy időre függesszük fel! Akkor térjünk csak vissza rá, ha már észrevesszük, hogy számunkra értelmes dolognak tűnik. Annak előtte teljesen felesleges időt szánni rá, gyümölcsét nem fogjuk learatni.

Nem szabad azt sem elfelejteni, ha egy könyv, vagy egy igazán tömör sikerorientált gondolat elég lenne a csodálatos élethez, akkor már mindannyian boldogok, gazdagok lennénk, minimum társadalmi státusszal.

Ám mindenki tudja, hogy nem elég. Sőt, ez szinte csak lökdösődés a sokfajta okos gondolat, a számos nézőpont és a különféle erőt adó vélemények sokaságában.

Rendszerre van szükségünk ahhoz, hogy életünk jóra forduljon, hogy megtaláljuk a számunkra örömöt és szakmai elismerést nyújtó hivatást, legyen szó kéményseprőről vagy brókerről. Nem tudunk integrálni semmilyen új gondolatot rendszer nélkül. Ez a lényeg tulajdonképpen. Még egy rossz rendszer is jobb lehet, mint egy rendszer nélküli életvitel. A rendszert meg kell tartanunk, ki kell ismernünk, és ki kell tapasztalnunk, egészen addig, amíg meg nem kapjuk a kívánt eredményt.

Mindent el lehet érni, amit csak akarunk, de kép nélkül kirakós játékot sem tudunk összeállítani. A mentortól, a számunkra példaképként funkcionáló embertől a lehető legtöbb dolgot el kell sajátítanunk ahhoz, hogy a választott hivatást hegyiről-tövire megtanuljuk, s így abban sikeresek lehessünk. Kemény munkával, sok tanulással menni fog. Ám ez nem elég.

Rendszer kell.

…folytatjuk…

error: A tartalom védett!