A lassú lépések is rövidítik a célhoz vezető utat, az egyhelyben toporgás viszont végtelenné teszi!

 „Mint minden embernek, nekem is megvannak a magam démonai, amelyekkel harcolnom kell. Egyike volt ezeknek a démonoknak a rendezés. Most, hogy végre megcsináltam, azt kérdezem magamtól, miért vártam vele ilyen sokáig.” Dustin Hoffman

Sokan vannak úgy a jövőt illetően, hogy nem igazán szeretnek hosszú távra tervezni. A vágyaikat emellett körvonalakban, nem elég konkrétan fogalmazzák meg. Maximum egy-két hónapra előre terveznek, s ami ennél hosszabb táv, az már szinte elrugaszkodást jelent számukra a jelentől. A tervek ilyenkor valójában csak zavaros vágyak, gondolatok, melyek néha intenzívek, néha pedig elsikkadnak a hétköznapokban, majd elvesznek a feledés homályában.

Vannak emberek, akik makacsul ragaszkodnak azon elképzelésükhöz, hogy elég a csodákban hinni, és azok egyszer majd valóra válnak. Ez egy hasznos és működő dolog, (erősen kötődik az ezotéria tudományához, mellyel természetesen semmi gond nincsen) ám kitűzött célok nélkül nincs az az álom, mely megvalósulhatna. Ha nincsen elgondolás, ha nincsen cél, akkor az, annak hiányában nem is tud teljesülni. Ez világos. Nos, ezért van szükség tervekre, az álmok mellett. Az álmok pedig kizárólag akkor válnak céllá, ha azért teszünk is valamit.

Az „okoskodás a tett halála” szól a mondás. Nem azzal kell az értékes és visszahozhatatlan időt elpazarolni, hogy aggályokat és félelmeket gyártasz, még mielőtt egyáltalán bármilyen vágyadat céllá formálnád! Amikor világosan megfogalmazódott benned, mi az, amit szeretnél akkor – és csak akkor – tudod ezt céllá alakítani és akkor tudod idővel meg is valósítani azt.

Lehetséges, hogy az út nem könnyű, hamar ki fog derülni, hogy kizárólag magadra számíthatsz. Tenned kell céljaidért, és tiéd lesz mindaz, amire vágysz. Ezek egyáltalán nem közhelyek és nem az – úgymond – amerikai álom. Minden fejben dől el! Minden! Az is, hogy átalakítod a vágyadat, valódi céllá.

Így meg is van az első lépés.

Folytatjuk….

error: A tartalom védett!